Velázquez-

Las Meninas

(Az udvarhölgyek)

Baltasar Carlos herceg 1646-ban bekövetkezett halálát követően lakosztályának egy részét átengedték Velázqueznek, és a festő műhelyének alakították át. A műteremmel határos volt az a szoba, amelyet Velázquez a Las Meninas című festményén ábrázolt. A képen a festő látható, amint hatalmas vásznán dolgozik. A királyi pár, IV. Fülöp és Ausztriai Marianna képmását festi, akik a hátsó fal tükrében látszanak. A jelenet azt a benyomást kelti, mintha lányuk, Margaréta infánsnő kíséretével, az udvarhölgyekkel és az udvari törpékkel az imént toppant volna a szobába, hogy megkeresse szüleit.

Középen a fehér ruhás, aranyszőke hajú infánsnő alakja áll. A szereplők tekintete és megdermedt tartása ,feszélyezettsége a képkereten kívülre eső pontra irányul, oda, ahol a néző áll. 

Ez a festmény nemcsak portré vagy az udvari élet elesett pillanatát megmutató zsánerkép, hanem az ábrázolás és a valóság természetéről szóló elmélkedés.17. században hihetetlenül megnőtt a festészet nagyobb valósághűsége iránti igény, de talán senki sem ment olyan messze a megvalósításban, mint Velázquez, aki a képen szinte eltörli a különbséget aközött, amit a szem a természetben és amit a művészet által a vásznon lát. A kép ösztönzi a nézőt a festészet és a valóság közötti kapcsolatról való töprengésre. 

A reneszánsz óta a festészet elmélet a művészi alkotás lényegét az intellektus tevékenységében látta: a látott valóság rendszertelen világa nyomán a festő elméje teremti meg a művészet ideális harmóniáját. 

 A Las Meninas-ban a háttér „kép a képben” motívuma utal a művészetnek erre az isteni erejére. 

Velázquez műve  nem fennköltségével, hanem a festészetnek azzal a megdöbbentő hatalmával szembesíti nézőjét, ahogyan a hétköznapi valóság látványát jelenvalóvá teszi. Olyannyira, hogy úgy tűnik, a festmény valódi tárgya nem is a szobában játszódó jelenet, hanem maga az illúzió, a festészet teremtő ereje.